Harmadik felvonás - Chiang Mai

Miután kiáztattuk magunk a vízben és vörösre sültünk a napon (na jó, legalábbis én :) ), nekivágtunk az északnak és röpke 20 órával később, már 1500 km-rel északabbra, Chiang Mai hajnali utcáin bolyongtunk szállás után :)

A Nagy Mikilátogató Thaiföldi Kalandozás harmadik fejezeteként ugyanis az ország északi, hegyes-dzsungeles részébe látogattunk, aminek egyik nagy városa a nevezett, egy kedves kis, lagúnákkal körbevett négyzet alakú belvárossal, hatalmas kiterjedésű újvárossal, nemzetközi repülőtérrel.

Az idióta menetrendszerinti bangkoki buszok hajnal 5kor tesznek le Chiang Mai-ban, amikor esélytelen bármilyen szállást is fogni, szóval csomagokkal ott szerencsétlenkedtünk az óvárosban, mig a thai-ok elkezdték nyitogatni a csipájukat. A tortúra nem ért véget, mert a király születésnapjával és egy nagy virágkiállitással egybekötött öt napos hosszúhétvége kellős közepébe csöppentünk, egyszerűen lehetetlen volt szobát találni. Végül az egyik helyen, ahol szintén nem volt szabad szállás, a kis nő jófej volt és felhivta az egyik kollégáját egy olyan eldugott helyen, hogy kész csoda, hogy rentábilis tud lenni a loom lent biznisze (értsd: room rent).

A tulaj egy jópofai kis burmai arc volt (egyébként ez lassan kezd általános tapasztalat lenni, hogy a nem thai-ok / vidéki thai-ok sokkal jobb fejek - legtöbbször valami hülye fővárosi mosodás vagy taxisofőr miatt kerültem thai-verő hangulatba…). Rendesen beszélte az angolt és levágott egy marha jó kis marketing szöveget a szállásáról és az általa szervezett 3 napos hegyi trekkingről.

Aznap kicsit körülnéztünk még a városban is, kötelező programként egy pár wat-ot is felkerestünk. Az egyikben, a legfőbb és legrégibb helyi templomban aztán sort kerítettünk egy kis galamberegetésre is - ez állítólag szerencsét hoz és egyébként is Zsófika nagyszülei a lelkére kötötték, hogy tessék szabadon ereszteni egy-kettőt :)

Buddhának a hét napjainak megfelelően van 8 testtartása, és a szerint formálják róla általában a szobrokat (szerdából kettő van). Hallottam már erről korábban is, de itt találtunk is egy szentélyt, ahol egymás mellé sorrendben fel voltak állítva a szobrocskák, előttük pénzgyűjtő bödönnel. Ez esetben is az számít, hogy milyen napon születtél (lásd: király és a sárga póló), annak megfelelően kell adakozni, azaz én pl. a hétfő elnevezésű bödönbe, mögötte a jobb tenyerét felmutató Buddha alakkal…Anya…ugye hétfőn születtem…kinos lenne most már emiatt visszamenni :)

Szerencsétlenségemre a híres chiang mai-i hétvégi piac zárónapján, vasárnap érkeztünk a városba. Ilyenkor a leghosszabb nagy főutcát lezárják és egész hosszában kirakodóvásár veszi kezdetét. A dolog egyébként hangulatos, rengeteg ember nyüzsög, ott van az egész város plussz a turisták, a templomok kertjei meg vannak nyitva, ott folyik általában az evészet, étel és italárusokkal, mindenféle finom kajákkal…de miután bevacsoráztunk, a lányok hihetetlen energiával vetették magukat a piacolásba, felülmúlva bangkoki teljesítményüket…a végén már a sírással küszködtem :)

A trekking (kirándulás, túra?)-ről jó tudni, hogy ugyanolyan túristaprogram és látványosság, mint valami déli sziget, szóval lehet számítani rá, hogy egy eldugott hegyi törzsi faluban is olyan természetesen, vagy ami rosszabb fa-arccal néznek majd a fényképeződbe, mintha minden nap rutinszerűen ezt csinálnák…mint ahogy tényleg ezt is csinálják.

A figura azonban - és ez lett rögtön szimpi - kiscsoportos túrákat szervezett, saját útvonalon, ún. non turistic area-ba, arra a vidékre, ahonnan ő is származik. Mivel nyilván ő is minden héten szervez ilyet, nem volt sanszos, hogy vademberek közé keveredünk, mégsem volt csalódás az út.

Vannak persze egy ilyen hegyvidéki trekkingnek kötelező elemei, ezeket mi is végig vettük (vízesésben fürdés, dzsungelben alvás, elefántogolás, bamboo rafting), a lényeg maga a túrázás volt…ha nem is nekem, de aki Zsófikát ismeri, az tudja, hogy nem bir a fenekén maradni. Szóval neki ez maga volt a gyönyör :P , de persze mi is élveztük. Nem fárasztottak minket halálra, viszont érdekes volt trópusi erdőségekben caplatni, patakokon át, hegytetőkre fel, közben bambuszerdőtől tarantullapókig mindenféle finom dolgokkal találkozva.

Az első éjszakát frankón benn az erdő közepén, egy domb tetején lévő tisztáson töltöttük, fából, nádból készült minimál viskókban, a vezetőnk főzött vacsorát aztán meg tábortüzeztünk. Éjszaka befutott egy helyi vadász is, aki elkeveredett két társától, de mondta, hogy nyugi, azok majd fenn töltik az éjszakát egy fán…és láss csodát, reggel kiderült, hogy tényleg rájuk talált egy fa tetején :)

A második nap egy jó kis szakaszt már elefánt hátán tettük meg, a képeket látható nem túl kényelmes ülőalkalmatosságokon….persze mikor a lányok előreültek az állat méretes nyakszirtcsontjára, ha izgalmasabb is volt, kényelmesebb aligha :D

A második éjszakát már egy törzsi faluban töltöttük, ahol a helyi kislányok népviseletbe öltözve este még táncoltak és énekeltek is nekünk…mindkettőbe be kellett nekünk is szállni, hogy mi magyar részről miért a “Börtön ablakában…” című örökzöldet adtuk elő, azt máig nem fejtettem meg, a táncról meg inkább nem is mutatok képeket :P

Másnap reggelre persze kitelepültek gyékényekre a szállásunk elé kiteregetve a portékáikat, hogy mi majd most fellendítjük talán a GDP-jüket, hát nem ez történt, bár egykét apróságot én is vettem ott…

A záró program, a bamboo rafting persze egy elég erős eufemizmus, legalábbis alapból annak gondoltuk, mert egy lassú folyású folyócskán csorogtunk le bambusztutajokon. Sajnos itt nem készültek képek, mert a gépek nem élték volna túl, mindenesetre tettünk róla, hogy ne unalmas csordogálás legyen ez a tutajtúra. Egyébként eddigre nagyon összerázódott a kis 9 fős csapat, és a vezetőnk is egy laza gyerek volt. Szóval miután rájöttünk, hogy a bambusztutaj hiába kerül víz alá, nem tud elsüllyedni, mint egy csónak, beindult a vadulás, ugrálás az egyikről a másikra, süllyesztési kisérletek, stb, néha pedig még a folyó is bevadult kicsit, szóval szem nem maradt szárazon :)

Innen sajnos már sok vidám dolog nem történt velünk, elindultunk visszafelé (azaz velem még igen: a One-Two-Go társaság egy MD-82-essel dobott haza minket Bangkokba, ez egy viseletes, régi utasszállító, még a pre-Boeing korszakból (kép1, kép2, ez utóbbin megfigyelhető az analóg műszerezettség, nincsenek még nagy kristálykijelzők), meglepően csendes és kellemes kis gép, még három pilótát igényelt, akik közül a kapitány jelen esetben, legnagyobb meglepetésemre egy fehérember volt).

Tehát vissza Bangkok, csomagolás, egy óra pihi és már mentünk is vissza a reptérre…hajnalban hazarepültek a lányok…remélem, úgy tudom jól érezték magukat, hát én mindenesetre nagyon! Most pedig ideje visszarázódni a hétköznapokba ;)

galéria >> 


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.