Ragacsos rizs (khao neow)

Elsőnek nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek a neve…de gondoltam, gasztronómiai témaindítónak elég sokkoló. Egyébként alapvetően sokszor (mondhatni állandóan) esznek, csípősen és sok sok zöldséget. Ebből nekem kb. a sokszori evés szimpatikus, de igyekszem megtalálni amit szeretek.

Itt a fővárosban általában a thai ételeket kanállal (!) és villával eszik, kést nem használnak, a kínai jellegű kajákat meg pálcikával küldik. Van még a levesekhez egy majdnem merőleges, de rövid szárú leveseskanál, félúton a merőkanál felé…
Jellemző és nagyon szimpatikus módja a közös evéseknek a thai sharing food szisztéma, ami annyit tesz, hogy mindenki előtt van egy saját üres tányér, és annyi ételt rendelünk kábé, ahányan vagyunk, plusz egy-kettő. Ezek középre kerülnek és mindenki vesz mindenből…és csodák csodájára már nem okoz olyan dühkitörést nekem ha valaki belenyúl a kajámba…egész fejlődőképes vagyok :)

Rizs.

Nemzeti étel.

Nagyon nemzeti!

Ez nem vicc: ha találkozik két thai, nem azt kérdezik, hogy szeva, hogysmint, vidéki vagy?, hanem, hogy กินข้าวหรือยังครับ (gin kaow reu yang ka), azaz “ettél ma már rizst?” :D

Általában a megszokott, hagyományos Uncle Ben’s tipusu rizst eszik, a címadó ragacsos rizs vidéken népszerű…ott majdhogynem kizárólagos, és nem evőeszközzel eszik, hanem gombócot gyúrnak, valami szószba mártják és bekapják :D

az íze pedig…érdekes…erősen emlékeztet arra a régebben gyógyszertárban kapható volt ostyára, amivel a betegek a porukat vették be anno. Mi meg gyerekkorunkban azzal nyúztuk anyukámat, hogy azt hozzon, akárhányszor a patika felé vette az irányt. Az a tipikus semmilyen íz, ami nem különösebben finom, de nehéz abbahagyni :P


Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.