Kambodzsa v2.0

Nekiláttunk a nagy kalandtúra Bangkokon túli szakaszának, először rögtön a határ fele véve az irányt, a szokásos módon a határig busszal, onnan taxival: irány Kambodzsa! A múltkori bejegyzés óta csak a taxi lett drágább, a nyomor ugyanaz. Nem gondoltam, hogy egyhamar visszatérek, de jó volt a “régi ismerősöket” újra köszönteni: ismét ugyanott szálltunk, ismét Baranggal “barangoltunk”, és ismét megtaláltam a kislányt az egyik templomban, akitől múltkor is - és most is vettem egy Lonely Planet könyvet :)

A folytatás annyira nem vidám, ugyanis ezúttal a sorozat “Vietnam” darabját vettem meg, merthogy egy hirtelen ötlettől vezérelve szereztünk vízumot és át akartunk repülni Ho Shi Minh City-be, csak a nyomorult OTP-re meg az idióta Maestro-kártyájára nem gondoltunk, ami megakadályozott bennünket másnap a jegy megvételében (kártyás fizetés nuku, kp-felvét 100e limit, a feloldás igénylése ellenére). Szóval egy elég drága vízummal gazdagodott az útlevelünk, de a saigon-i kirándulás ezúttal nem jött össze.

Egyébként szép ez az Angkor, de most kövekből egy időre mindkettőnknek elege van, és a por és nyomor is nyomasztó tud lenni egy idő után, ezek után Thaiföld maga a paradicsom. Amit indulunk is tovább felfedezni holnap: next station is Chiang Mai.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.