Archive for the 'fashion' Category

Ruhákat - szegényeknek

Monday, January 29th, 2007

Most megpróbálok nem dicsekvő, öntelt, farizeus, stb lenni, és most tényleg nem arról van szó, hogy milyen jófej vagyok (ami másrészről persze igaz :D ), felfogható az egész a praktikus oldaláról.

Történt ugyanis, hogy már idefelé eléggé túlterheltem szerencsétlen kis repülőgépünket, azóta pedig két öltönnyel és 14 inggel lettem nehezebb, szóval a kapacitást figyelembe véve muszáj volt szelektálni. Jött viszont egy ötlet, hogy ha van felesleges ruhám, azokat adjam le, a watokban a szerzetesek szétosztják a szegények között. Ehhez még hozzájött, hogy annyi kis nyomorultat látni, főleg vidéken, akiken látszik, hogy az elmúlt pár évben mindnen nap ugyanaz a ruha volt rajtuk, hogy igazán másoknak is tudom ajánlani a csomag-tehercsökkentés eme módját.

(és ha valaki most cinikus kommentárt mer írni!!!! :) )


A híres ingjeim

Sunday, October 15th, 2006

Mint már többeteknek megígértem, teszek fel pár képet az itt varratott ingeimről. Egyúttal felajánlom a lehetőséget, hogy ha elkülditek az alább részletezett méreteitek, akkor megrendelem (1-2 nap alatt megvarrják) és valamilyen módon hazajuttatom (az elkövetkező hónapokban legalább havonta egy hazautazó lesz innen, tehát megoldható).

Az ára teljesen barátságos, 5-600 THB, ami kb 3500-4000 Ft, egyszerűen felteszitek a pénzt az OTP-s bankszámlámra és abban a pillanatban az itt van. Ez egyébként töredéke egy otthon megvásárolható konfekció ingnek, már a jobb minőségűeknek, nekem bejön, ahogy itt dolgoznak.

A mellékelt képeken persze a modell kvalitásai kissé háttérbe szorítják a főszereplőnek szánt ruhadarabokat, ezért jelenlétemmel nem is nagyon terhelem - az első képet kivéve - a bemutatót :D

(méretek, amire szükség van: mellbőség, derékbőség, csípőbőség, az ingujj hossza (nyugalmi állapotban, a csukló alatt pár centivel számolva), vállszélesség, nyak-kerület, valamint az ing hossza…lefelé…vagy hogy mondjam)
Galéria

Fashion Shop

Wednesday, October 4th, 2006

Azért elmondhatjuk a kollegával, hogy most már elnéztünk néhány szabóhoz itt a környéken és nagyjából tisztában vagyunk az anyagok és a munkák minőségével, a reális és a 3 napos túristáknak felajánlott árak közötti különbséggel és mostmár kisebb dolgokon múlik, hogy kinél varratunk meg adott esetben pl. egy inget.

Van a lehúzós fajta, aki bemond egy árat és egy bahtot nem hajlandó engedni, még az alkudozás örömétől is megfoszt minket, na ez az akitől gyorsan lelépünk.

És van a másik véglet, akinek a személyisége már önmagában szórakoztató, ha másért nem, hát mert legalább előadja nekünk is, hogy nála special best quality amit kapunk, persze ha olcsó vackot akarunk, menjünk át az út túlsó végére, de ő az áraiért minőséget ad, amit sehol máshol, blablabla…:)

Ha meg szerencsénk van kifogunk egy lazább, beszédesebb arcot, aki mondjuk kicsit másként beszél már velünk, ha megtudja, hogy félévre, évre vagyunk itt, hogy esetleg visszajövünk máskor is, és egyébként is, már csak a haverkodás kedvéért érdemes benézni hozzá.

A mai srác ilyen volt, épp csak benéztünk hozzá, egy nadrágbeszedés miatt, aztán ott ragadtunk legalább egy órára, jó, rádumált egy ingre, amit amúgy is meg akartam varratni, máshol, drágábban, de közben úgy néz ki, hogy venne tőlem angol és számtech leckéket is (nem röhögni, kb a gépet tudja bekapcsolni, tehát még tőlem is tanulhat :D )… mellesleg a kezünkbe nyomott egy doboz sört is és szóval tartott zárás utánig…bírjuk az ilyen formákat ;)